Rólunk


Tisztelt Látogatók! Kedves IPA-Barátok!

 

Örömmel köszöntök minden olvasót, aki meglátogat bennünket a weboldalunkon!

Nem kis büszkeség, hogy hosszú idő után méltó módon fogadhatjuk az érdeklődőket ezen a honlapon.

Remélem, mindenki megtalálja majd a keresett információt. Törekedni fogunk, hogy érdekes híreket, eseményeket, rendezvényeket helyezzünk el a weboldalunkon, mind a Csongrád-Csanád megyei egyesület, mind a hazai társszervezetek életéből. Természetesen a nemzetközi, bennünket szorosan érintő IPA-rendezvényekről is beszámolunk.

Az IPA Magyar Szekció Csongrád-Csanád megyei szervezete 1992. április 10-én alakult meg Dr. Salgó László akkori főkapitányunk kezdeményezésére, 51 alapítótaggal, csatlakozva az IPA Magyar Szekcióhoz.

Megyei szervezetünk eddigi elnökei:

      • 1992 – Nagy János
      • 1998 – Dr. Mózes János
      • 2000 – Madarász Mihály
      • 2005 – Dr. Ozvald Imre
      • 2014 – Palicz András
      • 2021 – Kocsis István

Mint tudjuk, az IPA a világ jelenleg legnagyobb non-profit szervezete. Az IPA nemzetközi szervezetének „Barátsággal szolgálni” jelmondata soha nem veszítheti el az aktualitását!

Különös jelentősége van ennek az eszmének a 2020-as években. Mi itt, a Csongrád-Csanád megyei IPA-szervezetben igyekszünk megfelelni ennek. Büszkék vagyunk alapító tagjainkra, köszönjük az eddigi elnökség és a tagság munkáját, amellyel megteremtették azt az alapot, amin tovább építkezhetünk.

A jövőben ápolni és fejleszteni akarjuk kapcsolatainkat a hazai és a nemzetközi IPA-szervezetekkel. Kiemelkedő célunk a taglétszám növelése és fiatalítása is.

Személy szerint hiszem és vallom, hogy számtalan, eddig még kiaknázatlan lehetőség van az IPA Magyar Szekció Csongrád-Csanád megyei szervezetében.

Keressük közösen ezeket!

Ehhez várjuk régi és új tagjainkat, aktív dolgozókat és nyugdíjasokat, az IPA eszmeiségével közösséget vállalókat. A Baráti Kör is fontos része szervezetünknek, melyre a jövőben is számítunk.

Erősen bizakodom, hogy ennek a honlapnak a segítségével egyre több és több kolléga ismeri meg céljainkat, munkánkat, és csatlakozik az IPA-tagok nagy családjához.

Szeged, 2021. április 

Kocsis István
elnök